Navigáció: 

RSD fórum Tökölön

Többkorosztályos környezetvédelmi fórumot hívott össze Tökölön a Művelődési Ház és Könyvtárban az ÖKO RT, a K+K kft és a Terraszer kft által létrehozott konzorcium, a Duna jegyében. Először a Megyelakó Egyesület vezetője Rákosi Katalin tartott környezetvédelmi vetélkedőt általános iskolásokból verbuválódott öt csapat, pontosan huszonöt gyermek részére. Ezt követően a helybéli általános- és középiskolások részére meghirdetett és a Dunához kapcsolódó rajzverseny eredményét ismertették ki, amelyre 88 pályázat érkezett. A díjakat Varju László országgyűlési képviselő, a Gazdasági és Fejlesztési Minisztérium államtitkára, valamint dr. Ress Sándor, az ÖKO zrt elnök-vezérigazgatója adta át.
Az egybegyűlt érdeklődőknek először dr. Ress László tartott előadást a Ráckeve (Soroksári) Dunaág vízgazdálkodásának, vízminőségének javítása címmel. A téma gazdaságpolitikai vonzatait, valamint aktuális országos gazdasági kérdéseket, továbbá a KMRFT időszerű feladatait, Varju László államtitkár ismertette.
A hozzászólások döntő többsége az RSD hasznosításáról, illetve kulturált használatáról mondott véleményt. Sokan aggódtak a motoros hajók okozta természetvédelmi károk miatt és féltették a horgászparadicsom jövőjét.  A hajózók persze követelik a saját jussukat a vízi életből, mondván: „A Duna mindenkié.” Szó esett a térségben rejlő turisztikai lehetőségek eddiginél jobb kiaknázásának lehetőségeiről is.

Összes cikk a következő rovatból: