Összekötve
Belterületi útfejlesztések Szentesen — Csongrád megyében az elmúlt két évben 3,5 milliárd forint uniós támogatásból 22 belterületi útvonal újulhatott meg. „A belterületi útfejlesztések többet jelentenek egyszerű aszfaltcsíkoknál! Ezek a fejlesztések új lendületet adhatnak a helyi és térségi gazdaságfejlesztésnek is.”— hangsúlyozta Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára.
Varju László államtitkár és Szirbik Imre, Szentes polgármestere közösen adták át az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében 340 millió forint uniós és helyi forrásból megvalósult Vecseri-foki összekötőutat és a hozzátartozó 150 férőhelyes, újonnan kialakított parkolóövezetet. Immár aszfaltút vezet a strandra is, míg az üdülőközpont egy tágas, 150 férőhelyes parkolóval gazdagodott. Emellett az összekötőútnak köszönhetően az eddig nehezen megközelíthető idősek otthona is biztonságos, nyílegyenes úton érhető el.
Szentes fejlesztési terveiben hangsúlyos szerep jut a belterületi úthálózat korszerűsítésének, amelynek legújabb etapját 138 millió forint uniós támogatás is segíti. Ennek keretében valósul meg a Kossuth utca, valamint a Szegvári út felújítása, illetve a forgalmas Nagyhegyszéli út kiszélesítése.
„A komplex városfejlesztés több évtizedes folyamat, amelynek a most megvalósuló útfejlesztések csupán az első állomásai. Reményeink szerint, nemsokára a Széchenyi Liget és a strandfürdő fejlesztései kerülhetnek sorra” – tette hozzá a Szibrik Imre polgármester.
Újabb nagy projektet hagyott jóvá az Unio (Link)















