logo
Közzétéve Varju László honlapja (http://w3.varju.hu)

Végigcsinálni küzdelmes volt, megélni sokkal nehezebb - miniszterelnöki értékelés

Szerző varju.laszlo
Létrehozva 2010 már 31 - 23:00

Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtöki, több mint egyórás sajtótájékoztatóján prezentációt mutatott be a válságkezelés egy évéről, majd leszögezte: ezen az úton kell végigmenni, nincs más választás. Úgy értékelte, többet is tettek annál, mint amire vállalkoztak. A válságból le kell vonni a tanulságokat, mint egy súlyos betegségből, amely életformaváltást követel.
A kormányfő megköszönte az embereknek, hogy megvolt bennük a bölcsesség, a megértés, a kitartás és a józanság, hogy ezt végigéljék, elviseljék és mindenki tegye a maga dolgát. Régóta nem volt olyan rövid a távolság egy felelőtlen, vagy buta politikusi mondat és a családok biztonsága között, mint most, mert a pénzügyi hatások már egy hónap alatt érzékelhetőek. Kiemelte: a politikusok felelőssége ezért óriási. Bajna Gordon szerint, ha a kormány által kijelölt úton halad tovább az új kabinet, akkor 2014 január 1-től bevezethető az euró. Ehhez fegyelmezett, szigorú költségvetési politikát kell folytatni. De - fűzte hozzá - az új kormány lehetősége és felelőssége, hogy mikorra tűzi ki a céldátumot. A korrupciós ügyekben személyes felelősségét firtató kérdésre azt válaszolta: a kormányfőnek az a felelőssége, hogy hagyja dolgozni a hatóságokat, a kormánynak pedig az, hogy szabályozással kiszűrje a korrupciót.
A nemzetközi sajtótájékoztató keretében felidézésre került az egy évvel ezelőtti gazdasági-pénzügyi helyzetet, a válságkezelő program intézkedéseit, és azok eredményeit. A legfájdalmasabbnak a szociális rendszer átalakítása, ahol jó néhány területen - táppénz, családi pótlék, 13. havi nyugdíj - kellett áldozatvállalást és lemondást kérni. A szociális rendszerben ezzel párhuzamosan szigorításokat is be kellett vezetni, hogy csökkenjen a visszaélések száma. A kiigazítások fájdalmasak voltak, de az emberek már régóta érezték, hogy ezekre szükség van, mert nem fenntartható a működés. Ha szembe is néztünk ezzel a fájdalommal, talán csak előbb tettük meg, mint más európai országok, amelyek a következő években kényszerülnek majd hasonló kiigazításokra - tette hozzá Magyarország miniszterelnöke tájékoztatója végén.


Forrás URL:
http://w3.varju.hu/blog/varju_laszlo/vegigcsinalni_kuzdelmes_volt_megelni_sokkal_nehezebb_miniszterelnoki_ertekeles.html