Igen, emlékszünk még a „Május 1” nekünk nemcsak a virslit és a sört jelentette, hanem az együttlétet is, a beszélgetéseket, a nevetést, ahogyan a régi híradófelvételeken látjuk - vallják ezt sokan még manapság is. Érthető tehát, hogy rengetegen elfogadták Varju László szocialista országgyűlési képviselő november 7-ére szóló retró családi napi szóló meghívóját.
A volt Csepel Autógyár egyik felújított csarnokában reggel óta nagy a nyüzsgés.  Ifjú baloldaliakból, meg szimpatizánsaikból álló csapat paravánokat állít, főzőüstöt cipel, kenyeret szeletel, hangosít és berendezéseket rámol. Tíz óra előtt tíz perccel már megjelennek az első meghívottak egyre sűrűbb csoportokban érkeznek. Ünnepelni jöttek a Csepel Autógyár 60. és a Magyar Szocialista Párt megalakulásának 20. évfordulóját. A vendégekre különböző „táborok” várnak, ahol többek között fotográfiák láthatók a hajdan gyártott autókról, a csarnokokban folyó munkáról. Egy ünneplőbe öltözött úr meséli a mellette állóknak:
- Én Győrben tanultam drehásnak és a gépemmel együtt jöttem ide kiküldetésbe. Jó kis karusszel esztergám volt. Aki aláírt, hogy marad, az kapott a cégtől egy két szoba összkomfortos lakást. Akkor már udvaroltam és 1952 májusában Szigetszentmiklósra költöztünk a párommal, végleg itt ragadtunk.
A büfé mellett mindig akad olvasója a Ráckeve-Soroksári Dunaág rehabilitációjáról, a szigeti gerincútról hírt adó, valamint a szigetszentmiklósi rendelőintézet fejlesztéséről beszámoló óriási plakát-újságoknak. A sport kedvelői ping-pongoznak, lábtengóznak, tollaslabdáznak és sakkoznak. Kisebb tömeg harsány kiáltásokkal és tapsolással biztatja a lángosevő verseny résztvevőit. Gyorsan telik a terem, a szervezők azonban nem jönnek zavarba. A kétszáz székhez, hipp-hopp újabb százat hoznak, természetesen asztalokkal. A térség közepénél nagy a tülekedés a lilahagymás zsíroskenyérét. A bejáratnál mindenkinek kiosztott „fabatkákért” egy pikoló sör, vagy üdítő és később majd tányérnyi gulyásleves jár. Egyre családiasabb a hangulat. Sokan az unokájukkal büszkélkednek, van aki az egykori brigádnaplóba gyűjti az újra megtalált barátok címeit. Többen már kicsomagolták az otthonról hozott süteményt. Hanfeldt István a gyár utolsó szakszervezeti titkára kis marmonkannából saját termelésű borával kínálja szomszédjait. A termet betölti a hatvanas évek muzsikája, Jó néhány ajak némán mozogva követi a régi slágereket.
Hirtelen elhal a zsongás, leállnak a kézművesek, az arcfestők, a lábmasszírozók, a vérnyomásmérők, csak az ugrálóvárak felől röppen fel néha egy-egy jóízű kacagás. Megszokott elsodró lendületével a mikrofonhoz lép Lendvai Ildikó az MSZP elnöke, mosolyog és optimizmusra buzdít.
- Mi most úgy ünnepeljük a párt 20. születésnapját, mint a családban a gyermekekét. Elővesszük a régi képeket, felelevenítjük a múlt sikereit és nehezebb pillanatait egyaránt, majd tervezzük a szebb jövőt.
Sokan vannak itt, akik a rendszerváltás után egyszer már megélték, hogy voltak akik el akarták lopni a múltunkat, s annak eredményeit. Most ismét el akarják venni az utóbbi hat-nyolc év sikereit és a becsületünket. Pedig soha nem látott méretű fejlesztéseknek lehetünk tanúi országszerte a problémáink dacára. A családokban is érezhető gondjaink mellett legyünk büszkék az eredményeinkre. Ezen időszakban egymillió ember költözött új lakásokba, ötszázezer új autó került az utakra. Az elmúlt nyolc évben a 36 ezer forintos nyugdíjátlag 84 ezer forintra emelkedett, amit nem az állam adott, hanem közösen dolgoztunk meg azért. Ne hagyjuk, hogy elvegyék a húsz évünket, mert csak így lehet tartós és biztos jövőnk. Ezt ti megcsináltátok, van mire büszkének lennetek! Ti védtétek meg a magyar baloldalt, amikor a Kossuth térből nyilvános WC-t csináltak, és az Erzsébet hídra barikádot építettek. Ha más lett volna a kormányon, a porba kerültünk volna. Látjuk már a fényt az alagút végén és mégis akadnak, akik a testükkel takarják el előlünk a remény útját. S ezt mi nem hagyhatjuk.
A tapssal együtt felcsendül a dal: Let’s go together, azaz Menjünk együtt!
Délutánra megnyílik a retró mozi, megjön a zenész, majd többen beszállnak az „örömzenébe”. Szinte mindenki-mindenkivel barátkozik. Egy mokány bajuszos ember, Varga Lajos az országgyűlési képviselő vállát lapogatva mesél és gratulál:
- Elmúltam nyolcvan és 1969-ben mentem nyugdíjba, negyvenegy évet dolgoztam s a Csepel Autóban az elsők között álltam munkába. Az értékesítési osztályon kezdtem, mint sofőr. Ugyanitt másodállásban hordtam le az embereket Dévaványára, Szeghalomba és Körösladányba, az ottani üzemegységeinkbe. Mindenre megvan a jogosítványom, soha nem volt egyetlen karambolom sem. Most is őrzöm a balesetmentes vezetésért kapott kitüntetéseket.
Nagyon jó ez a családi nap, az ember elérzékenyedik. Hiszen az életem felét itt töltöttem el.