Kedves baloldali Barátaim!
Az európai parlamenti választáson született eredménynek van a Magyarországot képviselő baloldaliak számának jelentőségén túlmutató üzenete is. Fontos jelzés ez: a választók elkeseredettek a válság miatt. Meg kell erősíteni magunkat abban, hogy a megkezdett munkát folytassuk. Az ország és a baloldal jövője múlik ezen.
A választás megmutatta azt is, hogy nemcsak gazdasági válságkezeléssel kell foglalkoznunk, hanem a társadalmi válság kezelése sem várhat. A Jobbik térnyerése és megerősödése sokkoló minden demokratikus párt és jóérzésű ember számára. Kinek-kinek a maga tiszte szerint, de céljaink között kell, hogy szerepeljen, a szélsőségesek mielőbbi visszaszorítása, a közbiztonság megerősítése és a rendezett társadalmi viszonyok megteremtése.
Tudjuk, hogy a cselekvés felelőssége persze elsősorban a miénk. A hétvégén az MSZP Elnöksége, Országos Választmánya és országgyűlési frakciója határozottan és felelősen kiállt a válságkezelés illetve a kormányzás folytatása mellett. Most az a feladatunk, hogy a következő hónapokban tovább erősítsük a bizalmat Magyarország iránt, és hogy tovább haladjunk a válságból kivezető úton.
Hiszek abban, hogy sikerül az elkövetkezendő időszakban visszaszerezni a baloldali gondolkodásúak támogatását, én minden nap ezért fogok tenni is. Kérlek, Te is tartsd szem előtt az ország hosszú távú érdekeit velem együtt!
Felelősség és határozott cselekvés. Továbbra is ez kell ahhoz, hogy Magyarország mielőbb sikerrel kilábaljon a válságból.
VARJU LÁSZLÓ