Navigáció: 

Nem lépek vissza!

Lendvai Ildikó az MSZP elnöke március 9-én nőnapi teadélutánnal egybekötött fórumra volt hivatalos Szigethalomba, Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára, a körzet országgyűlési képviselőjelöltje meghívására.
- Megválasztásra ajánlom Varju Lászlót országgyűlési képviselővé, aki két alkalommal is nyerő helyzetben visszalépet az egyéni jelöltségtől, magasabb politikai célok érdekében. Azonban listán bejutott a parlamentbe. Most, a helyzet változását követően joggal mondja, hogy „Nem lépek vissza”. Kérem, támogassák célja elérésében! – kezdte beszédét a pártelnök asszony. Lendvai Ildikó ezt követően arról beszélt, hogy mivel érveljenek a kampány hátralévő részében:
- Nem kell azt mondani, hogy nem hibáztunk, de nyugodtan el kell mondani az eredményeinket. S azt is, hogy a gazdasági világválság okozta problémák miatt kényszerűségből visszavont 13. havi nyugdíj helyébe vissza tud jönni a nyugdíjprémium, ha tovább folytatjuk a Bajnai kormány által megkezdett gazdaságpolitikát. Bátran mondhatjuk mindenkinek, hogy nyolc év alatt az átlagnyugdíj megduplázódott és a nyugdíjak, meg a bérek vásárlóértéke 25-30 %-kal nőtt. Van mire büszkének lennünk s fölemelt kéz helyett felemelt fejjel menjünk a kampányba. Ne hagyjuk elrabolni eredményeinket azok által, akik az a jószerével miden településen tapasztalható fejlesztések dacára azt állítják, hogy romokban az ország. Sokat beszélünk a parlamenti kétharmadról, de ennél is fontosabb a társadalom kétharmada, amelynek felemelkedéséről szól az MSZP programja.
Az elnök asszony elmondása szerint többek között vállalják az életszínvonal növelését, a nyugdíjak folyamatos emelését és azt, hogy a munkába járó ingázók költségei az adóból leírhatók legyenek. A munka becsületének helyreállítása érdekében növelni szeretnék a szakmunkások minimálbérét. Most dolgoznak azon, hogy a közüzemi díjak számlázási rendjét egyszerűsítsék.
Ezt követően szó esett a szocialista választási program nők érdekében tervezett intézkedéseiről. Ebbe a körbe tartozik a méltányossági nyugdíj, amit a Fidesz nem akar elismerni az úgynevezett svéd modell bevezetése esetén. Gondolkoznak a családi pótlék olyan átcsoportosításán, hogy a jelenleginél több jusson a szakmunkásképzőbe, vagy más középiskolába járó gyermekek után. „ „Ne legyen megélhetési forrás, vagy játékautomatára, kocsmára költött pénz a családi pótlék.” – jelentette ki az előadó. A családi pótlékot felelőtlenül elszórók nem kaphatják meg ezt a pénzt, hanem az önkormányzat egy szakembere fogja például ruhára, vagy tanszerre fordítani azt kizárólag a gyermekek érdekében.
Lendvai Ildikó nem ért egyet a KDNP és a Fidesz abortuszt szigorító elképzeléseivel és fontosnak tartja, hogy a Polgári törvénykönyv módosításával megerősítették az élettársi kapcsolatban élők jogait. „Legyen szent a magánéletünk és a gondolkodásunk”- hangoztatta.
A zárómondat „A hegedűs a háztetőn” című darab főszereplőjének Tevjének a tejesembernek egy gondolata volt:
- A córeszből (azaz a nagy bajból) nem kell előleg, sikerből viszont igen!
Varju László a választókerülete baloldali tábora nevében üzent az országnak.
- A választókerületünk szocialistái és szimpaitzánsai nem engedik, hogy bárki megpróbálja eltagadni az elmúlt nyolc év eredményeit. Nem engedjük azt sem, hogy eredményesek legyenek, akik fekete bakancsban akarnak masírozni. Új és megújult óvodák, bölcsődék, iskolák, kórházak, városközpontok és utak bizonyítják sok ember összefogásának eredményét. A baloldali politikusok mindent megtettek és megtesznek azért, hogy az emberek biztonságban és egyre jobb körülmények között éljenek.


Összes cikk a következő rovatból: