Megújul és kibővül a panelprogram január elsejétől!
A Kormány kibővítette és megújította a hat éve működő panelprogramot. A tízmilliárdnyi előirányzattal megtámogatott programban több jut felújításra, korszerűsítésre, modernizálásra és új elemekkel bővül a lakáscélú támogatások rendszere is.
Megújul és kibővül január elsejétől a panelprogram, amely a magyarországi lakáspolitika egyik fontos eleme.
Az első Gyurcsány-kormány száz lépésből álló programjának része volt az úgynevezett panelprogram, amely több lépést is megfogalmazott.
Elsőként a Panel plusz hitelprogramot alakították ki az önerővel nem rendelkező lakóközösségek és önkormányzatok számára. Ebben jelenleg 15 éves futamidőre, államilag támogatott 5-6 százalékos kamat mellett lehet hitelt igényelni.
A szociálisan rászorulók esetében a kormány átvállalja a kamatterheket. A távfűtés költségeinek csökkentését szolgálja a lakások egyedi hőszabályozásához adott támogatás, amire szintén a panelprogram keretében pályázhatnak a lakóközösségek. A program kiemelt része volt eredetileg az úgynevezett lakótelepi rendőrségek létrehozása is, ma már szinte minden városban működik ez a rendszer. A kormány célja, hogy 2010-re minden, ezer lakosnál nagyobb lakótelepnek legyen saját rendőrsége.
A megújított panelprogram egyebek mellett az iparosított technológiával készült lakóépületek energiatakarékos felújítását, a távfűtött lakások fűtési rendszerének felújítását, az egycsatornás gyűjtőkémények felújításának támogatását és az energetikai korszerűsítéseket tartalmazza.
A felújításra és korszerűsítésre váró lakásállomány legjelentősebb részét az úgynevezett "iparosított technológiával készült lakóépületek", magyarul a panelek teszik ki. Ezekben általában nincsen lakásonkénti önálló mérő- és szabályozókészülék. A korszerűtlen távfűtési rendszer pazarló energiafelhasználást okoz, ez utóbbi pedig jelentős fűtésköltségeket.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által elkészített új panelprogram immár tartalmazza a homlokzatok hőszigetelését, a nyílászárók felújítását és/vagy cseréjét, illetve az épületgépészeti rendszerek (fűtés, meleg víz, lift, szellőzés stb.) felújítását. A megújított Panel Program megvalósítására tízmilliárd forintnyi előirányzat áll rendelkezésre 2008-ban, ez körülbelül ötvenezer lakás felújítását teszi lehetővé.
Új elemek is szerepelnek a kibővített programban, így például a szigetelés, illetve a nyílászárók cseréjének feltétele lett a fűtésszabályozás és -mérés megléte vagy legalább épületenkénti kialakítása. Hangsúlyosabb szerepet kap ugyanakkor az épületek tűzvédelme, elsősorban az utóbbi időszak számos - olykor tragikus kimenetelű - paneltűzesete miatt.
Változik a pályázati rendszer is, eddig egyharmad-egyharmad arányban az állam, az önkormányzat és a lakástulajdonos fizette a felújítás költségeit. Most, január elsejétől arra is lesz lehetőség, hogy az önkormányzat helyett - ahol esetleg forráshiány miatt nem kívánnak beszállni a felújításba -, az önkormányzatra eső egyharmad részt a lakástulajdonos átvállalja.
További változás, hogy az állami támogatás lakásonként négyszázezer forintról félmillióra emelkedik.
Szintén új elem az úgynevezett ökoprogram, amely a távfűtött, vagyis egyedi szabályozási lehetőséggel nem rendelkező lakások rendszerének felújítását jelenti. Vagyis egyedi fűtésszabályozás kialakítását, illetve költségosztók, mérők lakásonkénti felszerelését. Erre a programra a minisztérium jövőre másfél milliárd forintot ad, ami körülbelül harmincezer lakás felújítására lesz elegendő. Az egycsatornás gyűjtőkémények felújítására is komoly összeg, kétszázmillió forint lesz hozzáférhető - ez kétezerötszáz lakás kéményének korszerűsítésére ad lehetőséget. A kormány eddig mintegy 11 ezer lakás kéményének felújítását támogatta, csaknem 650 millió forint értékben.
Az új panelprogram részévé tették a lakások energetikai korszerűsítését, illetve a megújuló energiafelhasználás növelésére ösztönző pályázati rendszert is. Utóbbi célja a lakások hőenergia- és villamosenergia-ellátásának kialakítása olyan megújuló energiaforrásokkal, mint például a biomassza, a szélenergia, a napenergia vagy a szerves hulladék.
Jelentős változások várhatók a lakáscélú támogatási programban is. Így például az állam átvállalja a megelőlegezett "szocpol" kamatait és egyéb költségeit a meddő pároknál, ha a gyermekvállalás egészségügyi okból mégsem valósult meg. Vagy például jövőre a mozgáskorlátozottaknak járó akadálymentesítési támogatással azonos összeget igényelhetnek az őket eltartó hozzátartozók is.
Növekvő érdeklődés
A panelprogramot először 2001-ben hirdették meg. A benyújtott pályázatok száma minden évben növekedett: a kezdő évben 141, 2004-ben 429, az elmúlt két esztendőben pedig alkalmanként 1500-at is meghaladó számú pályázatot adtak be. A lakások számát tekintve is nagy a növekedés: ez a kezdeti hétezerről több mint tízszeresére nőtt, most körülbelül 75 ezer lakás felújítását kérelmezik a pályázók. Magyarországon úgy 800 ezer panellakás van - több mint kétmilliónyian élnek panelekben. Területi eloszlásában meghatározó a közép-magyarországi régió, ahol közel háromszázezer a panellakások száma. A további hat régióban régiónként úgy 60-90 ezer panellakás van.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát verzió









