Csepel Sziget és Környéke Kistérségi Turisztikai Klaszter
I. Szigethalmi Baráti Fogathajtó Show és Főzőverseny - fotók
2010, március 29 - 10:47
Egész napos szabadtéri rendezvényre várták az érdeklődőket a hétvégén Szigethalmon. A programban - egyebek mellett - szerepeltek fogathajtó versenyek sztárokkal, show műsorok, táncos előadások, és természetesen a főző verseny is. A programon részt vett Varju László és csapata is, a gasztronómiai verseny egyik indulójaként. A gyermekek számára is számos meglepetéssel készültek a szervezők, volt ugrálóvár, körhinta, s nem utolsó sorban a főbejárat mellett állat simogatósarok is kialakításra került.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
1848. március idusára emlékeztek
2010, március 15 - 23:24
Szentgyörgyi József halásztelki polgármester köszöntötte az 1848-as szabadságharc kitörésének évfordulóján szervett városi ünnepségen a Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Művelődési Ház aulájában összegyűlteket s a rendezvény szónokát, Varju Lászlót a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárát.
- 1848. március 15-e az nap, amelyre minden magyar méltán büszke - kezdte beszédét az előadó. Aki ezt követően felelevenítette március idusának dicső eseményeit.
Összejött a nagycsalád
2009, november 10 - 07:23
Igen, emlékszünk még a „Május 1” nekünk nemcsak a virslit és a sört jelentette, hanem az együttlétet is, a beszélgetéseket, a nevetést, ahogyan a régi híradófelvételeken látjuk - vallják ezt sokan még manapság is. Érthető tehát, hogy rengetegen elfogadták Varju László szocialista országgyűlési képviselő november 7-ére szóló retró családi napi szóló meghívóját.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
1956-ra emlékeztek
2009, október 23 - 18:50
Szigethalmon október 23-án a nemzeti ünnepünkre érkező sokadalmat Apró Sándor művei fogadták a Városi Szabadidőközpont előterében. A festmények és domborművek megrendítő emléket állítottak az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint annak leverését követő megtorlások áldozatainak.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Nem a demokratikus intézményekkel van a gond, hanem azzal, milyen tartalommal töltjük meg azokat
2009, október 23 - 18:29
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint 1989-ben jól döntött Magyarország, hogy a Nyugathoz kötötte magát, és saját kezébe vette sorsa alakítását, újból elindulva azon az úton, amelynek végén az erős, sikeres és gyarapodó Magyarország van.A kormányfő csütörtökön, a Parlamentben rendezett ünnepi konferencián közölte: 1956-ban a forradalom és szabadságharc elbukott, de célját - ha évekkel később is - elérte, ugyanis 1956. október 23-án fogant az 1989. október 23-án született szabad Magyarország.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Sport és nosztalgia
2009, október 16 - 09:15Még a hirtelen beköszöntött ősz sem tudta kedvét szegni a rengeteg látogatónak a szigetszentmiklósi ÁTI-sziget Ipari Park kétnapos rendezvénysorozatán, október második hétvégéjén.
A szombati nap a megemlékezés jegyében telt, ugyanis hatvan éve alapították a hajdan itt működő, világhírű Csepel Autógyárat. A múlt idők emlékeit őrző járművek és fotográfiák kiállításának megnyitóját követően szakmai előadások hangzottak el a tehergépkocsik, a katonai típusok és az alvázgyártás történetéről.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Az aradi vértanúkra emlékeztek
2009, október 8 - 02:24
Két aranyzsinóros fekete egyenruhájú huszár vigyázta a koszorúkat október 6-án, Szigetszentmiklóson az aradi vértanúk emlékére állított kopjafánál az október 6-ai ünnepség alkalmából. Az Ádám Jenő Zeneiskola fúvószenekarának térzenéjét követően a Sziget Színház művészei tartottak az 1848/49-es szabadságharchoz és annak leverése szomorú eseményhez kötődő előadást. Dr. Koós Ferenc nyugállományú iskolaigazgató ünnepi beszédében felidézte a 13 vértanú katonai pályafutását és kivégzésének szörnyű történetét s párhuzamot vont a XIX. századi események, valamint 1956 között.
Szavazzon Ön is a 2009-es év Informatikai Újságírójára!
2009, szeptember 22 - 20:56
Idén is a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által megrendezett „3. Digitális Esélyegyenlőség” konferencia ad otthont a „2009-es év Informatikai Újságírója” díj kiosztó ünnepségének is. A november 26-án exkluzív környezetben, a budapesti Gellért Hotelben megrendezendő konferencián – a Neumann díjakkal együtt - kerül kiosztásra ez a rangos szakmai elismerés is. (A konferenciára a www.njszt.hu oldalon lehet regisztrálni)
Hogyan jelölheti Ön is kedvenc cikkeinek, blogjának, on-line tartalmának szerzőjét?
Részvétel nélkül nem lehet győzni
2009, szeptember 9 - 15:44
Varju László részt vett a szeptember 5-én megrendezett 24. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton versenyen. Bár a Couberten-i gondolat – „Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel” – megfontolandó napjainkban is, be kell látnunk, hogy részvétel, munka és erőbedobás nélkül nem lehet győzni.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Ligeti esték
2009, szeptember 1 - 23:30
Immár hagyománnyá vált a szigetszentmiklósi József Attila lakótelepen, hogy a város szocialista képviselői kellemes zenés esttel egybekötött délutáni fórumra hívják a lakosságot. Miközben a Megyelakó Egyesület ifjai változatos programokkal kötik le a megjelent szülők gyermekeinek figyelmét. Így történt ez augusztus utolsó szombatján is, amikor az ősz első hűvös fuvallata bejárta a parkot. Mégis száznál jóval több érdeklődő vett részt a szabadtéri fórumon, amelyen megjelent Varju László a Nemzeti Gazdasági és Fejlesztési Minisztérium államtitkára és Szabó József polgármester is.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább












