A kormányfő folytatná a reformokat
A miniszterelnök az önkormányzati rendszer, az államháztartás, a felsőoktatás, valamint a választójogi és pártfinanszírozási rendszer átalakítását jelölte meg a kormány legfontosabb céljai között.
Gyurcsány Ferenc szerint a gazdasági válság miatt véget kell vetni a 2006 óta tartó belpolitikai háborúskodásnak. A miniszterelnök azzal is érvelt, hogy a keddi parlamenti szavazás bebizonyította: az önálló szocialista kormány cselekvőképes és 2010-ig a helyén marad. Hangsúlyozta: ezt a cselekvőképességet arra kell használni, hogy visszatérjenek a reformpolitikához.
A miniszterelnök visszatérne a reformpolitikához, véleménye szerint le kell vonni a korábbi időszak tanulságait, előbb meg kell szerezni a társadalmi támogatást, ezután lehet politikai döntéseket hozni. A reformok második hullámához kormányzati ciklusokon, illetve a kormány-ellenzék viszonyán túlnyúló megállapodásokat kell kötni. Gyurcsány Ferenc négy-hat évre való reformtervet sorolt fel, amelyek közül kettő-három valósítható meg a mostani kormányzati ciklusban.
Kiemelt cél a munkabérek terheinek csökkentése
A reformtervek közül az adórendszer átalakítását emelte ki, hangsúlyozva: általános adócsökkentésre egyelőre nincs lehetőség, csak belső átcsoportosításra, amelynek fő iránya a munkabérre rakódó terhek csökkentése. Tervei szerint tavasszal meg kell állapodni a következő két évre vonatkozó lépésekről, és ennek első lépését meg kell tenni 2009 júliusában.
Gyurcsány a tervezett reformok közé sorolta az önkormányzati rendszer átalakítását, a felsőoktatási reform továbbvitelét, a költségvetési intézmények működésének függetlenebbé tételét, a vállalkozó közintézmények megalakíthatóságát, amely egyben út az államháztartási reform továbbviteléhez. Hangsúlyozta: támogatja a kisebb parlamentet és az ezzel együtt járó választójogi reformot, illetve a pártfinanszírozás átalakítását. A korrupcióellenes csomagról a jövő héten már tárgyal a kormány.
Évente felülvizsgálják a 13. havi nyugdíj kérdését
A szociális rendszer reformja kapcsán azt mondta, nem lát lehetőséget arra, hogy csökkentsék a területre fordított költségvetési támogatást, de ezt a pénzt célzottabban kellene felhasználni. A miniszterelnök megerősítette: a mindenkori lehetőségek függvényében évente felül kell vizsgálni, hogy van-e a forrás a 80 ezer forintos határ módosítására a 13. havi nyugdíjnál.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát verzió








