Navigáció: 

Kistérségi nyugdíjasok Halásztelken

- „Szeretem a mosolyokat és a nevetést. Ha valaki több mosolyt szeretne a saját életébe, akkor annak tennie is kell érte valami. Hogyan is? Természetesen nem haraggal, féltékenységgel, mohósággal, vagy gyűlölettel, hanem szerető kedvességgel, nyitott szívvel és bizalommal…” fogalmazott 1935-ben a Dalai Láma s mi most azért jöttünk össze egy kellemes délutánra, hogy egymás társaságának örülve töltsünk el egy kellemes délutánt. Ezekkel a mondatokkal köszöntötte március 5-én Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára, a Pest megyei 12. számú választókerület szocialista országgyűlési képviselője a halásztelki Hunyadi Mátyás Általános Iskola aulájában összegyűlt, kistérségi nyugdíjasok találkozóját.
- Örömmel állapítom meg, hogy négyszáznál is többen jöttek össze hívásomra a ráckevei kistérség 24 településének nyugdíjasklubjaiból –kezdte köszöntőjét Szentgyörgyi József Halásztelek polgármestere, a pest megyei 13. számú egyéni országgyűlési választókerület MSZP-s jelöltje. Aki elmondta, hogy a rendezvényből évente visszatérően hagyományt szeretnének teremteni.
A baráti beszélgetős, zenés és táncos délutánon a klubok önképző csoportjai kulturális programmal szórakoztatták egymást és a közönséget.

Batyus bál Halásztelken


Baráti beszélgetésre, zenés, táncos „batyus bálra” jöttek össze március 5-én Halásztelken - a Hunyadi Mátyás Általános Iskola aulájában - a ráckevei kistérség 24 települése nyugdíjasklubjainak képviselői. A önképző köreik kulturális programjai előtt Varju László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára s a rendezvényt összehívó halásztelki polgármester, Szentgyörgyi József köszöntötte a több mint négyszáz fős társaságot. A program olyan jól sikerült, hogy évről-évre megismétlik.

Összes cikk a következő rovatból: