Navigáció: 

Blogok

A nép szava nyomán: miért akarja csökkenteni a nyugdíjakat a FIDESZ?

Megvannak a Figyelő című hetilap újságírójának jegyzetei, melyeket a Varga Mihállyal folytatott beszélgetése közben készített. Erre azért lehet szüksége a Svéd csavar cikk írójának, mert a Fidesz sajtóosztályán lapunkat arról tájékoztatták, hogy ugyan nem tudják milyen indokkal, és azt sem, hogy mikor, de jogi lépéseket tesznek az írás miatt. Ugyanezt Iván László, a párt szakpolitikusa tegnap az MTV Ma reggel című műsorában már cáfolta, azt mondta: "Mi nem szeretnénk pereskedni. Mi akkor szeretnénk porondra lépni, amikor megvannak a lehetőségek, és akkor valóban a mi általunk fölállított követelményeknek megfelelően próbáljuk".

Összes cikk a következő rovatból:

Felelősség, egyenlősség, béke

A kampány finise sem az ígéretekről, sokkal inkább az érvekről kell, hogy szóljon. Három bizonyosan van ezek közül, amely kétséget sem hagy a választások napján a szavazóurnák elé járuló állampolgárokban. Csütörtöki sajtótájékoztatóján, az MSZP elnöke, Lendvai Ildikó is ezen érvek mellett foglalt állást.  Hiszen az MSZP az a párt ma Magyarországon, amely kész felelős gazdaságpolitikát folytatni, nem fogja senki jogát csorbítani, nem listáz, nem bélyegez senkit hazaárulónak, mindenkit akar képviselni és mindenkinek a javát szolgálni, nem erőszakot akar, hanem békés párbeszédet és értelmes vitát. A kulcsszó pedig nem lehet más, mint a demokrácia.

Összes cikk a következő rovatból:

Végigcsinálni küzdelmes volt, megélni sokkal nehezebb - miniszterelnöki értékelés

Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtöki, több mint egyórás sajtótájékoztatóján prezentációt mutatott be a válságkezelés egy évéről, majd leszögezte: ezen az úton kell végigmenni, nincs más választás. Úgy értékelte, többet is tettek annál, mint amire vállalkoztak. A válságból le kell vonni a tanulságokat, mint egy súlyos betegségből, amely életformaváltást követel.

Összes cikk a következő rovatból:

Európai régiónk is tart a Jobbiktól

„Félelem a nacionalistáktól Kelet-Európában” címmel megjelent kommentárban foglalkozott csütörtökön a küszöbönálló magyarországi választásokkal a német Handelsblatt. Az üzleti és politikai napilap bécsi tudósítója, Stefan Menzel úgy vélekedett, hogy a magyarországi választások - az általa jósolt jobbratolódással - hatással lehetnek a szomszédos országokra. A vállalkozók attól tartanak, hogy kiszámíthatatlan politikusok érvényesülnek.

Összes cikk a következő rovatból:

Minden nyolcadik euró Magyarországra érkezik

Állítsanak bármit is a politikai ellenfelek, Magyarország kiemelkedően teljesít a 2007-2013. évi európai uniós fejlesztési források lekötésében, a kohéziós programok megvalósításában. Az Európai Bizottság szerdán közzétett összesítése szerint Magyarország a rendelkezésre álló keretének több mint 46 százalékát már lekötötte, szemben az uniós 27 százalékos átlaggal. Magyarország munkáját maximálisan elismerő, független elemzésnél objektívabb értékelés nem létezik.

Összes cikk a következő rovatból:

Újabb példa a magyar gazdaság erejére – sok ezer munkahely-, és több tízmilliós megrendelések

„A Mercedes kecskeméti nagyberuházása élő cáfolata annak az állításnak, hogy Magyarország romokban van és a régió országai között sereghajtó lenne. A baloldali kormány tevékenységének köszönhetően Magyarország vonzó befektetési célpont és versenyképes a régió országaival. Ezért települ az országba és fektet be 200 milliárd forintot egy nagy presztízsű német vállalat" - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője egy kecskeméti fórumon, ahol a Mercedes kecskeméti nagyberuházásáról is szó esett. A létesülő üzem teljes termelés mellett évi 300 ezer autót fog gyártani, a kecskeméti Mercedes-gyár ennek eredményeképpen megközelíti a Győrött működő Audit.

Összes cikk a következő rovatból:

A Fidesz megszólítja a fiatalokat, de nem mond nekik semmit

Szavazásra buzdítja a fiatalokat Orbán Viktor az iskolákat járva, pártja választási programjában azonban kevés szó esik a gyermek-, és ifjúságpolitikai elképzelésekről, minden iskolai és pedagógiai kérdéskört mellőz.

Összes cikk a következő rovatból:

„Ígéret-hegyek” után a „megszorítások-völgyében”

Nehezen lehet eligazodni mára a Fidesz által képviselt jövőkép elemei között. Az elmúlt hetek-hónapok ígéretét követően lehullt a lepel a titokzatos kampány-programról, s napvilágot láttak a megszorító intézkedések, melyek háttere és tartalma azonban homályos maradt.„Rendkívüli költségvetési intézkedések” – fogalmazzák meg több fórumon Fidesz-es politikusok, amikor a jövőről kérdezik őket.  Orbán Viktor, elnök a Blikkben, míg Kósa Lajos, alelnök  A szólás szabadsága című műsorban helyezte kilátásba a Fidesz-kormány által kényszerűen meghozandó rendkívüli költségvetési intézkedéseket.

Összes cikk a következő rovatból:

Múlt és jövő, tények és tervek – Pillanatképek a Nők és családok elmúlt nyolc évéből

Járva a térség településeit, az egyik legörömtelibb élmény a mosoly az emberi arcokon.  Ez a hét kétségkívül a Nemzetközi Nőnap jegyében telik, mégis kevés minden „tárgyiasított” elismerés, amikor Nőkről, Édesanyákról, Nagymamákról szólunk. Részben ennek apropóján is – s mert járva a térségben számos elismerő szó, s persze kérdés irányul felém – úgy döntöttem kiragadok néhány elemet az elmúlt kormányzati ciklusok végrehajtott programjából, s tervekről is szólok, hisz a kérdés jogosan erre is irányul. Célunk a folyamatosság, az előrehaladás.

Összes cikk a következő rovatból:

A Nézőpont Intézet néz, de nem lát – 96 százalékban teljesült a válságkezelő program

Több mint 96 százalékban valósította meg a Kormány a Válságkezelő programban vállaltakat: 134 vállalásából 129 pont esetében született döntés, illetve kezdődött meg a végrehajtás. A Nézőpont Intézet, a legnagyobb ellenzéki párthoz közel álló politikai elemző intézet számos pontatlanságot, tárgyi tévedést és csúsztatást tartalmazó elemzésével szemben így 45 helyett csupán 5 intézkedés nem valósult meg.

Összes cikk a következő rovatból: