Navigáció: 

Az idén bővülhetnek a támogatás forrásai

Kétszeres túljelentkezés a vállalkozások telephely-fejlesztési pályázatára A rendelkezésre álló források duplájára nyújtottak be támogatási kérelmet a honi mikro-, kis- és középvállalkozások a Nemzeti Fejleszti Ügynökség (NFÜ) telephely-fejlesztési pályázatán.

Az egyik legnépszerűbb kiírás tavaly májusban jelent meg a Regionális Operatív Programok keretében, a rendelkezésre álló forrás összesen 17,8 milliárd forint volt. A túljelentkezés miatt az ügynökség úgy döntött, 5 milliárd forinttal kiegészíti a keretet. Mivel az Európai Unió (EU) gazdasági szereplőinek 95 százaléka kisvállalkozás, nem véletlen, hogy a közösségi fejlesztéspolitika egyik alappillére ezek megerősítése. A cél, hogy a magántársaságok hosszú távon stabilizálják a gazdaságot és minél magasabb foglalkoztatottságot valósítsanak meg. Ennek érdekében az EU rögzítette, hogy 2010-ig hatmillió új munkahely létesítését ösztönzi a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatásával. A magánvállalkozások pénzügyi helyzete és infrastruktúrája ugyanis jelentősen eltér az unión belül, idehaza például a 900 ezer társaság többsége úgynevezett kényszervállalkozás, fejlesztésükre nincs pénz. Magyarország az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretében több mint 5 0 milliárd forintot fordított a mikro-, kis- és kö zépvállalkozások fejlesztésére, a jelenlegi költségvetési ciklusban 2007-2013 között ennek a triplája áll rendelkezésre. Az elmúlt év egyik legsikeresebb fejlesztési pályázata a mikro-, kis- és középvállalkozások körében a csaknem 18 milliárd forint keretösszeggel induló, de kibővített keretű telephely-fejlesztési program. A tavaly májusban kiírt és júniusban zárult pályázat célja kettős volt: az infrastrukturális fejlesztések mellett garantálni kellett új munkahelyek létrehozását és azok fenntartását, a meglévő munkahelyek megtartása mellett. A pályázatra valamennyi, termelő és szolgáltató tevékenységet végző gazdasági társaság jelentkezhetett, támogatás új épület kialakításától, az eszközbeszerzésen át a környezeti kármentesítéséig szinte mindenre járt. Persze nem véletlen, hogy az NFÜ tágra szabta a támogatások körét a legkisebb hazai vállalkozásoknál. Noha a versenyképesség alapja a folyamatos beruházás, tavaly a gazdasági válság következményeként önerőből szinte semmi nem jutott felújításra vagy beszerzésre. Az elnyerhető támogatás mértéke minimum 10 millió forint, maximum 150 millió forint volt, pályázni a beruházás összköltségének 30-50 százalékára lehetett. Kivételt csupán a leghátrányosabb helyzetű régiók élveztek, azok ugyanis a fejlesztés költségeinek akár 70 százalékát is igényelhették. Statisztikák szerint a tavaly lezárult pályázaton a vállalkozások egy munkahelyre kivetítve átlagosan 1,2 millió forint támogatáshoz jutottak, ezért cserébe vállalniuk kellett, hogy új munkahelyeket teremtenek - összesen mintegy háromezret -, valamint három évig megőrzik a régi munkahelyeket, mintegy 18 ezret. Egy komlói kft. csaknem 91 millió forintot nyert új, környezetbarát csarnok építésére, és ehhez kapcsolódóan 12 új munkahely létesítésére. Az autóalkatrész-szereléssel foglalkozó vállalkozás a fejlesztésnek köszönhetően már az idén 20-30 százalékkal növelheti a várható árbevételét. Az elosztóhálózatokat tervező és kivitelező bátaszéki vállalkozás több mint 26 millió forint támogatásból létesíthet új csarnokot és hat munkahelyet. Egy kazángyártással foglalkozó kft. Polgárdiban építhet új üzemet, 51 millió forint uniós forrás felhasználásával. A beruházás eredményenként 800 négyzetméteres raktárral, ugyanekkora fedett tárolóval és 71 négyzetméter irodával bővül a gyár, emellett pedig 649 négyzetméternyi rész újulhat meg a régi csarnoképületben is. A cégvezetés szerint a fejlesztések hatására évente akár 22 millió forinttal csökkenhet a vállalkozás működési költsége. Bútorgyártással foglalkozik az a kft., mely 100 millió forintot igényelt és kapott a jelenlegi 3500 négyzetméteres üzemének kétszeresére növelésére és 14 új munkatárs felvételére. A Porsche-, a Mercedes-, a BMW- és az Audi-gyáraknak is alkatrészeket szállító pécselyi vállalkozás csaknem 82 millió forintot fordíthat egy új szerelőcsarnok építésére, ahol végre beüzemelheti azokat a szintén uniós pályázati pénzből vásárolt gyártósorokat, amelyeket eddig nem tudott hol elhelyezni. Egy egyéni cég 12 millió forintos technológiai korszerűsítést hajt végre a szigetszentmiklósi telephelyén. Az új csarnokban csapadékelvezető csatornarendszereket szerelnek majd össze. Veszélyes hulladék kezelését végzi az a kft., mely tartály parkot létesít több mint 23 millió forintos uniós támogatásból, valamint négy új munkatárs felvételét vállalja. A fentiek kiragadott példák abból a közel 500 nyertes vállalkozásból, melyek uniós források segítségével bővíthetik telephelyeiket. A támogatáshoz most nem jutó vállalkozásoknak sem kell elkeseredniük: a regionális programokért felelős hatóság az idei évben is meghirdeti ezt a pályázati lehetőséget, így újabb milliárdok állnak majd a fejleszteni kívánó vállalkozások rendelkezésére.

Összes cikk a következő rovatból: